Az első pillanattól,
Hogy oxigén járja át tested,
S szemed igyekszik magába fogadni
A fényt,
Melletted áll.
Karjaiban erő, gyengéd ölelés;
Vígasz
Oltalom.
Kacagni, s újra gyermeknek lenni
Veled,
Érted
Bármikor kész. Akkor is
Ha fáradt homlokáról,
Mint harmatcsepp gördül le
Munka, küzdelem,
S éjjel, miután haza tér,
Útja elsőként hozzád vezet.
Betakar,
Homlokdra csókot hint,
Elidőzik alvó önmagad felett,
Szemében csillogó büszkeség.
Támasz,
Bölcsesség forrása ő.
Szikla, mely viharokat áll.
Terel féltve,
Kezed el nem engedve,
Mégha úgy hiszed is.
Válla, ha rogy,
Láthatalan.
S gyermeki oktalanságod
Okozhat fájdalmat,
Szíve kérgén
Parányi repedés,
Arcán ezernyi ráncot ölt
A boldog nevetés.
Korod haladtával majd
Hajába dér vegyül,
Sóhaja ébreszt napot.
Szemedben halványodni tűnik,
-Csalóka ábránd csupán-
Szívében élénk a perc,
Mikor elsőként
Karjába zárt.
