Hajnalodik,
elnyűtt tagjaid
sikoltva ébresztenek,
mint hajad szálai közt
az évek elszelelnek,
szürke utat hagyva
lépteik mögött,
hogy homlokodon mély
barázdákba bújjék meg
az idő,
míg sok-sok örömöt,s megannyi bút
tárolnak emlékeid.
Szemed egykori csillogása
talán észrevétlen, de megfakult,
gyermeki pajkossága feledésbe fúlt,
ahogy ma rád tekint,
ám mosolyod
Halhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése