Adj magadból

Megszürkült homályban
Felkelő napok űzik egymást.
Tompa zörej
A természet, utca hangja,
Alvadó vérben
mozdulatlan
Figyelem.

Adj magadból!
Szavakba zárt
Édes hangot,
Hogy robbantsa szét
A tompaság neszét!
Dallamá váljon
Az agg holló zaja,
Mi most korhadt ágon ül,
S alant a mező boruljon ezernyi szirom
Örvénylő színébe!

Adj magadból!
Íriszed mélyére zuhanni vágyom,
Ha onnan felnézek,
Az ég kékje ragyogjon,
Hogy vakuljam belé!
Tekintetem ne bírja el
Vibráló csodáját,
Könnyem csorduljon arcomra,
S töltse meg lelkem
A feszítő gyönyör édes kínjával!

Húst a húsnak
Adj!
Millió sejtem áhítva olvadna már
Érintésedbe.
Illatoddal körbeölelve
Szédítő táncot járna
Minden rezdülésem,
Hogy reszketeg sóhajban
Kiáltsa végre torkom
Száraz fájdalmában
Az önön megtalált értelmét
A világnak.

Adj hát magadból!
Jöjjön értem a békés álom.
Félelem, kétség iszkoljon el
Hiánynak halvány emléke se maradjon,
Csak remény utána,
Hogy belőled jussom
Holnap sem kerül el.