Rezgő szemhéjam alatt
tombol a gondolat.
Hosszú évek óta már
így ébreszti a mát:
miért ő?
A kérdések gyarapodnak,
mint hulló levelek,
választ nem szül a holnap,
szűnni nem képes
indulat.
Legyen!
Rázom öklöm az ég felé.
Ha ezt mérte szeszélyed
guzsba kötve jövőt,
paktumra jutok veled!
Míg lélegzik,
leszek!
Pecsételd meg, ha nem vagy oly gyáva,
mint hiszem,
vagy búj néma falad mögé tovább,
s én Belzebúbot hívom meg tanumként.
Mi árat kér oly kevés:
Cserébe csupán lelkem
a dobogó anyai szívért,
hogy szemdbe kacagva vágjam:
Leszek,
míg ő él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése