Irigye vagyok

Félhomályban
az ágyad szélén ülve
zoknidat foltozom.
Gondolatban asztalodon
a tányért,
hússal töltöm
gazdagon.
Figyelem némán
szendergő álmod...
Álmod, hogy Hiteled nincs,
legyen!
S tudom,
kérlelhetetlen zúdulnak ránk
vakító nappalok,
köztük kacéran járva
a len-színű mosolyok,
miknek irigye vagyok...

Zörgő kóró közt

Zörgő kóró közt

rózsa voltál,

mi lázasan ontotta illatát

tövistől mart bőrömre.

Balzsamos gyógyírként

emeltél szédítő fellegekbe;

szárnyakon. Hattyúszárnyakon.

Hisz, míg te rózsa voltál,

hattyúvá lettem

az ében hollók között;

fehéren, tisztán izzó

naiv szülemény,

mit ujjad egyetlen intése

szolgává tett Vénusz templomában!

Szolgává,

ki önfeledten emelte ajkához

a szerelem méregpoharát:

Enyhülést várva,

feloldozást,

halált...