Félhomályban
az ágyad szélén ülve
zoknidat foltozom.
Gondolatban asztalodon
a tányért,
hússal töltöm
gazdagon.
Figyelem némán
szendergő álmod...
Álmod, hogy Hiteled nincs,
legyen!
S tudom,
kérlelhetetlen zúdulnak ránk
vakító nappalok,
köztük kacéran járva
a len-színű mosolyok,
miknek irigye vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése