Zörgő kóró közt
rózsa voltál,
mi lázasan ontotta illatát
tövistől mart bőrömre.
Balzsamos gyógyírként
emeltél szédítő fellegekbe;
szárnyakon. Hattyúszárnyakon.
Hisz, míg te rózsa voltál,
hattyúvá lettem
az ében hollók között;
fehéren, tisztán izzó
naiv szülemény,
mit ujjad egyetlen intése
szolgává tett Vénusz templomában!
Szolgává,
ki önfeledten emelte ajkához
a szerelem méregpoharát:
Enyhülést várva,
feloldozást,
halált...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése