Az Őrizők
Mikor a kertben szaladgálsz
mezítláb a harmatos fűben,
s kacagva kergetsz labdát,
pitypangszirmot, pillét,
vagy ujjad hegyén katicát csodálsz,
mint elrepülni vágyik,
ők a százszorszépek szirmai közt
megbújva lesik minden léptedet.
Ha jól figyelsz,
s ajtót zársz a nyüzsgő világ zajára,
hallhatod, mint nevetnek veled ők is pajkosan.
Mikor az erdő lombsátra nyúlik föléd,
míg a zörgő avar kíséri utad,
s kuncogsz, ha a fák ágai közt
apró mókus kacsint rád,
vagy vad nyomát véled találni,
mi a hosszú tél után élelmet kutat,
ők a mohák, s bokrok levelei közt
rejtőzve figyelik minden léptedet.
Ha jól figyelsz,
s ajtót zársz a nyüzsgő világ zajára,
hallhatod, mint nevetnek veled ők is pajkosan.
Ám, ha éles kőben mégis felbuksz,
s vörösre horzsolod térdedet,
könnyeid láttán piciny szívükre bánat ül.
Olyankor szürke köntöst ölt az ég,
s hűvös cseppjeit hullajtja a földre.
Előbújnak hát rejtekükről
a csöppnyi tündérek,
kik őriznek, óvnak téged.
Magasra szállnak, fejed fölül
elhessegetnek bút, borút,
előcsalogatják néked a Napot,
s szivárványt szőnek az ég
tündöklőn kéklő vásznára.
Felcsendülő kacajodra
örvendve táncra kelnek
a virágok, és a lombok árnyai közt.
Ha jól figyelsz,
s ajtót zársz a nyüzsgő világ zajára,
hallhatod, mint nevetnek veled ők is pajkosan.
Számtalan kalandod után,
mikor már a vén Hold Apó
uralja az éjszaka fekete egét,
ezer, s ezer csillagot hintenek föléd,
hogy óvják, őrizzék álmodat,
majd fűszálakból font ágyaikban
ők is nyugovóra térnek,
hogy holnap, ha megvirrad,
újra melletted legyenek,
s ezüst szárnyaikon reppenve,
oltalmazzanak téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése