Ülj le mellém

Ülj le mellém

hűs nyári estén,

csikorgó fagyban.

Asztalomon öröm,

Nevess velem!

Ám, ha sírok,

te tovább nevess,

elgyötört elmémnek

fecsegj csacskaságokat,

hadd meneküljön őrületbe

a Bánat!

Hogy szeretsz,

hogy kellek:

Ne mondd! Soha.

Csak engedd látnom,

íriszed mélyén megbújni,

mikor a lámpafényben rám ragyog,

s hallgatásod legyen

örök pecsétje

lelkünk paktumának.

(Barátaimnak)

Ki jót ad

Ki jót ad,

az élettől csupán jót remélhet,

ám olykor,

fekete fellegek gyűlnek,

hogy ordítva ontsák villámukat,

s üldözőbe fogják a fényt,

pusztítva, rombolva hitet, s reményt.

 De a szív,

mely szeretni kész,

nem bújik odújába,

s a tomboló orkánt

szelíd szellővé váltja,

hisz a Napnak tiltani nem lehet,

hogy ragyogva olvassza el a könnyeket.

Ha ma úgy érzed is,

hogy jót soha  már nem remélhetsz,

s szíveden zord, rideg fellegek ülnek.

Tudd,

ki jót ad,

az élettől

előbb,vagy utóbb

csakis jót remélhet.

(Hajnalkának)

A Csend

körül vesz

testemen áthatol

mélybe merül

ajkaimra forraszt szót

Most ő beszél!