Ülj le mellém
hűs nyári estén,
csikorgó fagyban.
Asztalomon öröm,
Nevess velem!
Ám, ha sírok,
te tovább nevess,
elgyötört elmémnek
fecsegj csacskaságokat,
hadd meneküljön őrületbe
a Bánat!
Hogy szeretsz,
hogy kellek:
Ne mondd! Soha.
Csak engedd látnom,
íriszed mélyén megbújni,
mikor a lámpafényben rám ragyog,
s hallgatásod legyen
örök pecsétje
lelkünk paktumának.
(Barátaimnak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése