Ki jót ad,
az élettől csupán jót remélhet,
ám olykor,
fekete fellegek gyűlnek,
hogy ordítva ontsák villámukat,
s üldözőbe fogják a fényt,
pusztítva, rombolva hitet, s reményt.
De a szív,
mely szeretni kész,
nem bújik odújába,
s a tomboló orkánt
szelíd szellővé váltja,
hisz a Napnak tiltani nem lehet,
hogy ragyogva olvassza el a könnyeket.
Ha ma úgy érzed is,
hogy jót soha már nem
remélhetsz,
s szíveden zord, rideg fellegek ülnek.
Tudd,
ki jót ad,
az élettől
előbb,vagy utóbb
csakis jót remélhet.
(Hajnalkának)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése