Hófehér testét
Lassan simítva
Színekbe öltöztetsz
Időt teret
Elméd peremén
Alig érzékeled
A falak árnyát
Messze madár dalol
Kezed szüntelen
Lágy táncát
Íriszed fogadja
Mélyen magába
Elfeledsz mindent
Ki vagy
Mi vár
Vállad mi nyomja
Mint a fuldokló
Felszínre kerülsz
Testedből zabolátlan
Tör elő igazi valód
S hosszú órák
Haladnak egymás után
Késleltetnéd
De nem lehet
Utolsó mozdulatoddal
Vázolod a világ elé
Pőre lenyomatodat
Mi felkiált
Itt vagyok!
Átnyújtod hát
Közéjük veted
Remegő szárnyaid
Kielégülve nyújtozva el
Selyem köntösű oltárán
A teremtésnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése