Haragvó lélek

Az oktalan viszály szülte izzó szavak,
lelket láng-hullámként ostromlók,
mit az Idő Asszonyának hűs érintése
mindhiába balzsamoz.
Jéggé válik a vér,
Eltöröl minden boldog ünnepet,
melyek forrongó csókkal oszlatnák el
a tébolyult haragot, önmaga árnyékává,
míg az Ősök neve  keserves homályba zeng,
mi rozsdálló lánc csupán,
csillogó, büszke ereje semmivé lett,
nem köt többé gúzsba testvéri szívet.
Nem támad fel keserű hamvaiból,
szerető gondolat többé nem élteti őt.
Őt, ki húsodból lett ellen…

S, még, ha a harag időnként el is szunnyad,
fáradt szellő hátán ülve folyvást emlékezik.
Bús sóhaja kísér…