Mondj egy imát

Szégyennek pírvirága lángol arcomon,
míg hős magyarok tetteire gondolok,
kik vérüket ontották, hogy ne lehessünk rabok.
A századok tán lemosták a gyalázatot (?)

Idegen királyok trónja alatt ma nem nyög a magyar föld,
ám most önön fiai kezétől, keserves sóhajjal romba dől,
s tízmillió ajakról száll majd az ének üszkös hamvai fölött,
kik múltat nem feledve, gyászolhatnak jövőt.

S, ha így lesz…

Hosszú századok múltán a tízmillióból megannyi virág nő,
melyek némán hirdetik: Itt állt a magyar föld!
S, ha abban a korban, Vándor, erre jársz,
mondj egy csendes imát azokért, kik elvesztettek egy hazát!