Múltamat feledni, hogyan is tudnám?
Mi érlelt szűzi tisztaságból
bölcs bolonddá,
ki mára lettem.
S arcai: a szürkülő árnyak,
mint folyónak cseppjei,
részemmé váltak,
míg fakasztottak lelkemből kacajt,
s néha keserű könnyeket.
Ó! Könnyek.
Zsarnok könnyek,
mik szemed sarkán megülnek…
Bár feledhetném!
Jelenem szeretni, hogy is ne tudnám?
Mi ringat csendben, néha távol
a világ bűzlő, rothadt szagától,
miként hangodra andalog.
S én csak élni, csak élni vágyom,
hinni, hogy nem csupán álom,
még ha fakaszt is fájó könnyeket,
melyben kacaj bújik meg,
mikor látom jöttödet.
Ó! Könnyek
Zsarnok könnyek,
mik szemed sarkán megülnek…
Bár ne szeretném!
Jövőmet temetni, hogyan is tudnám?
Mi incseleg, játszik velem:
szép szavával, illatával
körbelengi képedet,
miként őszes fejemre majdan
te szórod az életnek balzsamát,
hogy könnyek helyén, édes kacajjal köszöntsem,
mikor ajtómon kopog, a rút a halál.
Ó! Könnyek.
Zsarnok könnyek,
mik szemed sarkán megülnek…
Bár temethetném!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése