Csak egy álom volt

Tavasz volt. Langymeleg.

Ültünk az ósdi padon,

csak te meg én.

Felettünk magasan,

lágyan hullámzott az ég,

s nem volt köztünk, –

gyűlölet.

Ott

Te voltál a Minden.

Én voltam a Minden.

Beszéltél. Fogtad kezem.

Szomjazva ittam szavad,

csak mi voltunk (te meg én),

ahogy körbeölelt,

gyengéden ringott a rét,

s nem volt köztünk, –

félelem.

Akkor

Te voltál a Minden.

Én voltam a Minden.

Majd jöttek fellegek,

s villám vájt a földbe,

tomboló haraggal

ordított fejünkre,

míg jeges áradat

mosta el (messze)

Mindenünket.

…

Nyakszirtembe hatol

éles karmaival

az ébredés,

s táptalajt lel

sajgó szívemben

a rettegés…

Egykor

Te voltál a Minden.

Én voltam a Minden.