Fátylat borítasz rá,
s ő már nem ellenkezik,
érted áldozva önmagát
egyre távolodik,
a kék fénybe,
melyben úszol.
A csend búsan sóhajtozik.
Zajoddal vonod körbe,
míg süllyedve emelkedik
új trónusának ölébe,
s lelked gyönyörködik
a kék fényben,
melyben fürdesz.
A csend némán búslakodik.
Testén tátongó repedések,
kitágult vérerek,
utoljára a szív, mi elhamvad,
majd egyszer csak rád sötétedik
a kék fény,
melyben bujkálsz.
Egy új, árnyvilág megszületik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése