"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret," /József Attila/

2014. november 18., kedd

A sínek felé




Lassan elfogy a kenyér,
lukas cipőmbe befolyik a víz.
Hideg.

Kopott kabátom
toldozott-foltozott.
Sár nem ragadt rá soha,
nem melegít.

Kínáltam lelkemet,
cserébe nem kértem egyebet,
csak puszta létemet.

Köd kalapom
nem fedi szégyenem:
        Nem az enyém! Nem az enyém!

Gyomrom korog.
Az övék is.
Nézem, mint alszanak,
csöpp kezük ökölbe szorul!

Szívemen már kéreg ül.
Nem zokog,
már nem zokog.

Kínáltam lelkemet,
cserébe nem kértem egyebet,
csak nekik kenyeret!

Messze távol vonat fütyül.
Fülemben zakatolnak:
megváltó kerekek.

Lassan elfogy a kenyér,
s majd követelik:
        Legyen még! Legyen még!
Szemem ővelük jóllakik.
Vágyott gyermekkacaj.

Elveszem másét.
Nekem nincs,
nekik legyen.

Nagyobb gyalázat nem érhet már.

Kérdezik: – Nekik miért nincs? Miért nincs?
Ajkam néma marad,
szívem kérge megreped.

Kínáltam lelkemet,
nem kértem érte egyebet,
csupán reményt…


2014. november 2., vasárnap

Halhatatlan láng




Ma is ebben a világban létezel
Nekem.
Beszélek hozzád:
Olykor hangot kapnak a szavak,
S, hogy hangod elveszett e sok év alatt,
Csupán nekik tudom be konok hallgatásodat.

Végső nyughelyednél, mióta megpihentél,
Nem jártam. Soha!
Hisz lelkemben elevenebb nem is lehetnél:
Jársz-kelsz, lélegzel, ölelsz,
Hajadon a fény gesztenye barnán csillan,
S hiszem, ha ajtódat nyitnám,
Ott állnál boldogan.

Gyertyát érted én nem gyújtok,
Mert szívemben a gyermeki szeretet
Olthatatlan lángja ég!
S, hogy hangod elveszett a sok-sok év alatt,
Nekik tudom be örök hallgatásodat.

2014. október 26., vasárnap

Szemében a félelmet...



Szemében a félelmet látnom,
mikor szavam hozzá ér:
- Menj el innen! El, messzire!
Jövőd itt nincs. Küzdhetsz, s lehetsz senki
semmivel zsebedben.
Menj! Szakadj el! Szívemtől, s a földtől,
mi nevelt, ringatott csillagtalan éjszakán.

Szemében riadalom lobban,
mi vár rá?
Minden, mi idegen,
messze vér, meleg szeretett,
mi nélkül gyámoltalan,
s elveszett.
Míg szememben gyűlnek,
egyre gyűlnek. Könnyek.
Látni nem engedem,
szavaim búcsúja cseng fülében:
- Menj! Szakadj el! Szívemtől, s a földtől,
mi nevelt, s kitagad ködben szunnyadó alkonyán.

2014. október 7., kedd

A csend szava



A szó,
szó csupán,
beszédesebb a csend,
de ma nem,
most nem.
                        
Annyi minden van,
mit mondanék neked:
Maradj még!
Ölelj, mint gyermeket,
dalolj altatót,
s ints, ha hibáznék.
Nevess, sírj nekem,
aggódj még értem kicsit,
büszkén nézz rám,
s mondd: - Az én gyermekem.

Ám nyelvem sután megbicsaklik,
hangomat orozza el az őszi szél,
s már csak árnyékom őrzi létemet…

A szó,
szó csupán,
s, mi beszél?

A csend,
csak a csend.

2014. július 24., csütörtök

Ülj le mellém



Ülj le mellém
hűs nyári estén,
csikorgó fagyban.
Asztalomon öröm,
Nevess velem!
Ám, ha sírok,
te tovább nevess,
elgyötört elmémnek
fecsegj csacskaságokat,
hadd meneküljön őrületbe
a Bánat!

Hogy szeretsz,
hogy kellek:
Ne mondd! Soha.
Csak engedd látnom,
íriszed mélyén megbújni,
mikor a lámpafényben rám ragyog,
s hallgatásod legyen
örök pecsétje
lelkünk paktumának.

(Barátaimnak)

Ki jót ad




Ki jót ad,

az élettől csupán jót remélhet,

ám olykor,

fekete fellegek gyűlnek,

hogy ordítva ontsák villámukat,

s üldözőbe fogják a fényt,

pusztítva, rombolva hitet, s reményt.



 De a szív,

mely szeretni kész,

nem bújik odújába,

s a tomboló orkánt

szelíd szellővé váltja,

hisz a Napnak tiltani nem lehet,

hogy ragyogva olvassza el a könnyeket.



Ha ma úgy érzed is,

hogy jót soha  már nem remélhetsz,

s szíveden zord, rideg fellegek ülnek.

Tudd,

ki jót ad,

az élettől

előbb,vagy utóbb

csakis jót remélhet.





(Hajnalkának)

2014. július 22., kedd

A Csend


körül vesz
testemen áthatol
mélybe merül
ajkaimra forraszt szót

Most ő beszél!

2014. június 23., hétfő

Légy jó mindhalálig



Az emberiség úgy tartja, hogy a Házi légy, avagy Musca Domestica egy buta, haszontalan, és igen bosszantó állat, azon belül pedig ízelt lábakkal – szám szerint hattal ­– rendelkező rovar.
Ellenben én úgy hiszem, hogy a Házi légy egy roppant kifinomult stratégiai érzékkel megáldott kis valami.
Merthogy, midőn az emberiség kitörő örömmel fogadja a nyári évszak hasat süttetős előnyeit, a Házi légy megfontoltan – több milliós létszámmal rendelkező csapatait hol összevonva, hol pedig célirányosan szétszórva – messzemenőkig előre tervezett támadást hajt végre a pocaksüttető Homo Sapiens minden egyes egyede ellen a Föld nevű bolygón.
De miért pont a Glóbuszon? – kérdezhetnénk. Ennek egy igen egyszerű, és megmagyarázható oka van. Ugyanis a Házi légy, azaz Musca Domestica hosszú évezredeken át tartó fejlődése során nem talált másik olyan planétát az Univerzumban, ahol hozzá méltó, és a hadviselésért hasonlóan lelkesedő ellenfél élt volna egy időben és térben. Pedig igen elszántan kereste.
Itt érkezünk meg a Házi légy létének valódi, és egyetlen magyarázatához: Vérében van a háború. Igen, a háború, amit kitartóan, és számára nagy élvezettel folytat több ezer éve az emberiség ellen.
Módszere általában, hogy egy mit sem sejtő, csak úgy céltalanul röpködő pici rovarnak álcázott katonáját – szigorúan a közkatonai sorállományból kijelölve –, a napsugaraknak önfeledten magát átadó Homo Sapiens közvetlen közelében veti be, oly módon, hogy az akció előtt alapos feltérképezést végez, majd védelmi pontokat, hovatovább biztonsági zónákban kialakított hadászati bázisokat épít ki. Teszi mindezt a napfürdőző ember teljes tudta és észrevétele nélkül, nagy titokban. Itt pedig meg kell, álljunk, és nagy csodálattal – igen, jól olvasod, Kedves Olvasóm – kell adóznunk a Musca Domestica, avagy Házi légy zseniális stratégiai érzékének.
Mivel, lett lévén az emberiség által buta, haszontalan, és roppant bosszantónak tartott, hat, ízekre osztott lábú rovar – ami valóban a Homo Sapiens nézőpontjából igaz is lehet –, és ezáltal feltételezhető, hogy önön erejéből, még összehangolt csapatmunkával is képtelen arra, hogy a hadviseléshez elengedhetetlen védelmi -, stratégiai -, utánpótlást biztosító alapokat teremtsen. Nem is teszi. Közvetlenül nem, és itt mutatkozik meg a Házi légy, avagy Musca Domestica briliáns taktikai érzéke: ugyanis ellenfelét készteti, motiválja erre. Merthogy maga az emberi egyed szolgál neki mindezzel akarata, és szándéka nélkül. Úgymint: nászajándékként kapott kristályváza, a nagynénitől kapott Meisseni porcelánkészlet, a tizenkét karú, s szintén kristályból materializált csillár, avagy a frissen, nagy szakértelemmel lefestett falak és stukkók, és még sorolhatnám.
Azonban a hadi művészetek elkötelezett híveként, a Musca Domestica, más néven Házi légy itt nem áll meg, mivelhogy alapvetően a kiegyenlített esélyekben hisz – vagy legalábbis közelít hozzá nézőpontja –. Ellenfelét megfelelően ösztökéli az összecsapásokhoz elengedhetetlen fegyverzet kifejlesztésére: összecsavart újságpapír, fél pár papucs, konyharuha, B30-as tégla, épp a Homo Sapiens útjába kerülő, s könnyedén elvethető bármilyen tárgy. Végezetül a vegyészeti technológia által létrehozott, és folyamatosan tovább és tovább generált aeroszolok formájában. Itt jegyezzük meg, hogy a Házi légy, avagy Musca Domestica ez utóbbi esetében nem éppen önzetlen cselekedetből, és a fair play elvei alapján tesz így. Egyszerűen ellenállhatatlan – számára legalábbis – ezen kemikáliák illata.
Hadviselési technikájának másik, igen jellemző eleme, hogy ellenfelét megtévesztve, olykor-olykor megszánva önként tűzszünetet hirdet kitűzve a fehér zászlót. Ezen időszakok általában a hidegebb, téli évszakban jellemzőek. De ne tévesszen meg senkit a Házi légy, azaz a Musca Domestica visszavonulása! Merthogy nem lankad kedve addig sem, míg ellenfele –az emberiség – a meleg szobában, foteljában kényelmesen hátra dőlve, forralt bort kortyolgatva a pelyhekben hulló hó látványában gyönyörködik. Ó, nem! Ő ugyanis kíméletlenül képezi ki újabb haderejét, s adja át tudását, tapasztalatát az újonnan besorozott katonáinak.
Egyszóval leszögezhetjük, hogy a hosszú évezredek óta tartó változatlan lelkesedése a háborúskodás iránt több mint valószínű még több ezer évig – ha nem évmilliókig – fennmarad, és ezen idő alatt nem habozik majd milliárdnyi fős seregét a harcmezőn feláldozni. Merthogy a Házi légy, azaz Musca Domestica számára nincs nagyobb dicsőség, mint a Homo Sapiens ellen vívott csatában meghalni.