A Forradalmár

Mert minden szentnek maga ellen fordul a keze, előbb- utóbb.

Neve egyet jelent: Győzelem,
ő az, ki dicsőségbe vezet egy nemzetet.
Magas oltáráról zúdul méz ízű szava,
mit szomjasan nyel Tízmillió Lelkes Hada.

Vezér ő, ki hazájáért végsőkig kiáll:
– A Haza a miénk! Népének serényen kiált,
s szavára a Nép buzgón fegyvert ragad:
elvakult küldetésétől rettegjen a Nyugat.

Botokkal, s kövekkel kezükben támadnak,
hiszik, a Vasszörnyet majd legyőzi az áradat,
ám annak acélökle rájuk kíméletlenül lesújt,
s a Forradalmár seregével farkát behúzva elvonul.

– Nem vereség ez! Ez a győzelem!
Eképp vezet meg egy keserű nemzetet,
s hiszik még, hogy vezérük az egyetlen kiút,
míg ő hatalmát féltve ellenük fordul álnokul.

Mert bíz’ lepaktál titkon a gyűlölt ellennel,
s új taktikát az impériumért cserébe bevetni nem restell:
kreál hát sebtében démonokat, százat, ezret,
hogy az ő feje helyet azokat követelje a nemzet.

Ám hiába minden igyekezet és palást,
céljait elrejteni örökké nem képes a csalárd,
s kezébe immár gyilkos fegyvert ragad,
ellene rohamoz vadul Tízmillió Dühödt Hada.

Süllyedő, szép bárkáján rögvest eliszkolna,
ám feldúlt nemzete kegyetlenül eltiporja,
s hajója testét vesztve a kormány a vöröslő vízen némán ring,
emlékére a lágy szellő gyengéden vérző hamut hint.