Valaki végre hallja meg

kék fényben úszó elektronok
gombnyomás-érzelem
önszerelt puha bútorok
bámul rám vakon az értelem

harsány hangú kommunikáció
mellette jéghideg ölelés
családi idillé váló frusztrációt
teremt az elfajult színlelés

szürke álruhába bújt a közöny
útszélén árult röpke figyelem
a Való Világ színfalai mögött
röhögve dagonyázik a félelem

futószalagon szétszerelt életek
fekete fénybe vont szavak
ködbe gyűrűző menete
kísér régmúlt démonokat

szellemeik közt járva az érzés
semmit sem tehet (?)
a költő kiszáradt torokkal egyre ordít:
valaki végre hallja meg