E röpke pillanatra

Mikor arcodhoz ér a reszkető mozdulat,
s szemedbe zárkózik a hallgatag pillanat,
bennem táncra kél a kacér gondolat:
Elérhetném könnyedén, gondtalan…

A hitet, mit őrzöl, Egyetlen;
szívedből lüktetőt, töretlent.
S én e röpke pillanatra elhiszem,
hited a jelen homálya ellen
sajátom lehet.

S az erőt, mit nyújtasz önzetlen;
lényedből áramlót, végtelent.
S én e röpke pillanatra elhiszem,
erőd a holnap veszte ellen
sajátom lehet.

Végül az álmot, mit sugallsz szüntelen;
lelkedből fakadót, időtlent.
S én e röpke pillanatra elhiszem,
álmod a tegnap árnyai ellen
sajátom lehet.

Ám, mikor elragad tőlem a pirkadat,
tér, s idő rejti előled arcomat,
szívem gátja recsegve meghasad,
s elmos mindent – hitet, erőt, álmot –
a keserűn zúgó áradat.