mikor sötét köntöse alatt
elnémul a város zaja
szobám falai közt
elrejtve, a csendben
mélyen legbelül
magam vagyok
egyedül
ott dédelget
a félelem hideg karja
víz-verte, rettegett álma,
mi fojt, lehúz, temet,
elrejt csendesen;
hogyha ébredek
magam leszek
kívül, s belül
a világon
egyedül
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése