Amikor alszol

Bőrödön fényével játszik a Hold,
ahogy az álom szelíden átkarol.
Szép arcod a párnán megpihen,
s körénk áhított békét hint a csend.

Egyre távolodik tőlünk a nappalok zaja,
az élet fájó-keserűen csengő dala,
s, míg fekszem melletted hangtalan,
csak szerelmem lobog féltve, zajtalan.

Lélegzeted lassú, lágy dallama,
s a némán megnyugvó harmónia
gyengéden ringatják el lényemet,
mire színét veszti minden értelem.

Majd emlékképbe zárul e pillanat,
s vele együtt a láthatatlan mozdulat,
mivel érintem gyönyörű szívedet,
míg mellettem békésen lebeg.