A harag könnyei

fojt
kínoz
gyötör
s ítél:
hallgatásra
a félelem
hazugsága,
hangom töri
s kedvesen legyint
a Dilettáns,
ki terhét a lelki- ismeretnek
bőkezűen
osztja rám:
más feje kerül a porba,
ha nem fog rajtam
a némaság

s, hiába mit sem érnek,
gyűlnek, bennem egyre gyűlnek,
s loholva, vágtatva űznek,
a harag könnyei…

fojt
kínoz
gyötör
s ítél:
halálra
a közöny
árulása,
hangom töri
unottan legyint
a Tömeg,
ki terhét a lelki-ismeretnek
szavakban
igen jól ismeri,
ám féltve a portól
szép fejét,
az Igazság felett
inkább eltekint

s tudom, hiába gyűlnek,
el mit sem érnek,
míg Innen
végleg
el nem űznek
a harag könnyei