Minden oly más,
mégis oly ismerős:
a szürke falú, néma házfalak,
bár néhány megszépült
a sok hosszú év alatt...
Álltam a kopott kapualjban,
az agg bérház időtlen méltóságával
magasodott fölém -
szívemet megrohanta
milliónyi régi emlék,
majd, mi apadó kútba
ontaná cseppjeit
csordulásig telítette meg lényem.
Tenyerem a rozoga kapufán -
mi oly meleg, mégis élettelen,
a múlhatatlan idő ígéretével
szólt hozzám,
s a közös pillanat
elsuttogta a féltve óvott titkokat:
-Bárhol is járjak, mindig itt lesz
valóm egy részének otthona.
Majd távozó lépteimet elnyelte
a város könyörtelen zaja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése