Csak te vagy

Máztól fénylő otthonodban
gyakori vendég a csend,
hisz cinkosul kényelmet nyújt
a tárgyak sorába zárt rend.

Gyönyörű ívű homlokodon
árkokat mélyít a Hold,
ahogy rideg testű éjjeleken
a magány hűen átkarol.

Arcodra mosolyt ölt a félelem,
míg elmúlt éveiden titkon elmerengsz:
Bőven fizetve minden érzelem,
a lét felszínén súlytalanul lebegsz.

S, értetlen tekinteted mögött
elszántan egyre küzd az indulat:
Miként lehet, hogy magadnak,
egyedül csak te vagy?!