Néma zaj

vöröses lánggal izzik
a hajnal a város fölött,
míg a Néma Zaj léptei
sóhajtanak a házak között,

hol magába öleli a fény
az elmúlt éjszakát,
mi álmában emlékezik,
s dédelgeti mámorát

jöttére minden szívben
elhal a fájdalom-dal
a jövőt fürkészni,
csak ennyit akar,

míg új nap, új év virrad,
mit az idő szüntelen hajt,
s ő, szunnyadó sorsok szülte
új reményt szorgosan arat,

mit bőkezűen hint szerte
az alvó város fölött,
majd léptei hirtelen
elvesznek a házak között

s nyomában nem marad
semmi más,
csak könnyű leheletű,
ébredő látomás