Romatikus képzelgés

Hűs fuvallat balzsamoz
őszi estén,
míg nektár illatú almafák
pőre testén,
lustán elnyújtózik az
alkonyi fény,
s lágy dallama a szerelemnek
álmot mesél…

Ébredést hoz-e a zord tél?
Szavak karmai hasítják majd szét?

…

Nem! Az nem lehet!

Eltűnünk oda, te meg én,
hol irigy akarat utol nem ér,
megkeseredett szívek zaja elenyész,
s rejtett völgyünk puha ölén
dúdol ígéretet, a szenvedély.
A világ omolhat is lábaink elé,
mi vígan táncolunk,
míg nem édes almafák pőre testén
éjfél táján, megpihen a fény.

(Félek!
Jeges ujjaival karmol majd tarkómba
a vad, januári szél,
s jövő-emlékeim morzsái mind,
csupán romantikus képzelgés…)