Kíméletlen motoszkál a gondolat,
S a képzelet messze elragad.
Könnyen szárnyalok hát,
Egyre magasabbra aranyfonalán,
Míg némaságba tűnik a láthatár…
Két kezemmel markolom,
Szívemmel megragadom,
Míg szóba zárom a gondolatot.
Félek, ha nem így tennék,
Örökre homályba veszne,
S, talán ha hószín- papír is veszte,
Valami mégis maradhat belőle, –
Nekem, s talán neked.
Örökidőkre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése