Szél süvít át a sírkövek között.
Zokogva ölel tömör márványt,
S karol rideg gránittömböket,
Melyeken megfakult írás őrzi
Az örökre szunnyadó lelkeket.
Kiknek táncát járja a bánatos szél,
S énekére könnyet hullatnak a csillagok.
A pillanat gyásztól dermedt. Mozdulatlan.
Míg utoljára felsóhajt fájdalmasan a halkuló szél,
Majd köd szülte fátyol int neki búcsút néma áhítatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése