Hangtalanul robbant be a nyár,
S lángoló leheletétől
Megdermedve várnak a fák,
Ám hiába kémlelik a fénylő eget,
Csak nem gyűlnek rajta a szürke fellegek.
A tikkadt árnyak alatt ülve,
Míg a nyár, izzó ajka csókol,
Elolvad csendben a képzelet,
Mi megremegni vélt egy apró felleget,
Míg én hiába is kémlelem az eget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése