Zord árnyak mögött szürke falak.
Rejtőznek a lelkek hallgatag,
Míg marcangolják, tépik sorra
Hatalomtól izzó vas-szavak,
Mit némán, alázattal tűrnek
Hangjukat elfeledve végleg.
Ám egyikük kilép az árnyból,
Kit szó ostora hasztalan mar.
A vad lázadó, örök fényhozó,
Kinek szíve áhítja a dalt.
S hangja, hiába halk suttogás,
Térdre borulva sír a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése