Körülöttem izzik a nyár, oly forró…
De idebenn mégis hideg van,
Lelkemet jégvirággal fojtogató hideg.
Félek valami elveszett,
Végleg kihunyt.
Kezeim között folynak el a gondolatok,
Tollam tályogos sebet ejt a hó-szín papíron,
Fájdalmasan sikoltanak fülembe a szavak…
Ám ahogy szelíden szívembe nézel,
Egyetlen!
Tomboló táncát járja lelkem tüze
Íriszed mélységes hullámain.
Őrizd hát ezt a lángot,
Óvd, védd meg!
Ha, majd ránk köszönt a farkasordító odakinn, –
Ő Melegítsen,
S gondtalan dallama
Harmatfátyolként balzsamozza didergő lelkemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése