(Hallod a szív hangját?)
Függöny libben,
ahogy elillan az ablakon át.
S az éjsötét csendben
fű közé rejti könny-harmatát.
Csupán egy halk sóhaj,
mi fellegekkel szárnyal.
Rejt ezer, s egy óhajt,
izzó sebet ejtő vággyal.
Suttogva oson a fák közt,
lábuk elé vérző dallamot hint.
Csupasz koronájuk fájdalomtól nyög,
míg a Holdra zokogva feltekint.
Végül egy rozsdás ligeten
csendesen alszik el.
S a dér lepte életen
talán örökre megpihen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése