Szürke ruhájában, fejünk felett ülve,
Nagy bánat érhette a rejtelmes Csillagföldet…
Mitől csak hull, egyre csak hull szüntelenül könnye.
Fájdalmának cseppjei duzzasztják a tegnap víg patakot,
Mi most őrjöngő haraggal mos el termést, és lakot.
Nincs semmi, mi felszáríthatná az égi-könnyeket,
Tán áldozzon a világ erdőket, s völgyeket?
S nincs, oly dal, mi mosolyt csalhatna arcára, s ragyogást?
Hiába,
Ha Csillagföldet bánat éri,
Válasz nincs,
Csak keserves zokogás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése