A magyarnak hős vezér kell

Immár megszelídítve a magyar.

Nyakába vetve a hám,

S hátán hiába csattog az ostor,

Ő egyre húzza a rabigát.

Körmeszakadtáig,

Vére hullásáig.

Elfeledte már a magyar múltja Hőseit.

Szívébe megsárgult emlék lett a büszkeség,

Jajszava néma, hiába minden szenvedés,

Ím, hasztalan áldozták vérüket ősei.

A magyarnak hős vezér kell.

Ki élére áll a népnek,

S szava, tette, mint kivont kard,

Utat vág az elnyomók között – előre.

Körmeszakadtáig,

Vére hullásáig.

Hát mondd, hol késlekedsz vezér?

Ezredek óta birodalmak vágynak, e hőn szeretett földre,

S kényuraink egyre csak küzdenek: ki is markol többet?

Míg a nép fia csüggedten, egyre csak zokogva eseng feléd.

Állj elő! Lépj hát ki a tömegből,

S mutasd meg hiteddel az ősi utat!

Rabláncot, béklyót a zsarnokokra vess!

Húzza csak mind, a hitszegő,

Körmeszakadtáig,

Vére hullásáig!

A magyarnak hős vezér kell!

Ki élére áll körmeszakadtáig, vére hullásáig,

Mert magában a nép csak tűr, a végső pusztulásig.

A magyarnak bíz’ hős vezér kell.