Hiányzol

Könnyező, gyászba borult fák
követik most lépteid nyomát,
hogy hosszú mérföldek után
nélkülem raboskodj tovább.
Hiányzol.

Én gyűlölöm, ha szemed sírni lát,
gyűlölöm, hogy nem ölelhetsz át
és gyűlölöm a közös álmokat,
miket a magány egyre fojtogat.
Hiányzol.

De tudom, egyszer eljön majd a nyár,
hogy megszökhessünk téren, időn át,
szívünk akkor kivirul, mint ezer eleven virág,
és csak a mienk lesz a világ,
de most még hiányzol.