A magányoshoz

Ha a hajnal szürke köntösben fogan,
s téged már csupán kopár fal, mi fogad,
sóhajod tépje szét magányod láncait,
hangja ébressze fel szendergő vágyaid,

mi kutat mind, szíved mélyéig hatol,
lel távolban, ki téged majd átkarol.
S, ha számba vettél minden ismert életet,
lelkednek e Föld pokol többé nem lehet.