Nemtörődöm Hada

harsogó színben fuldokló, hideg falak
kereteznek unottan fáradt arcokat...


gépiesen mozdulnak az idomított kezek
joggal szőtt függönyük mögé bújni, mindig készek...


tombolnak a száraz, s üres szavak
szabadjára engedte Nemtörődöm Hada...


opál homályába zárt, révedő tekintetek
– csak fülüket ne érje el soha:
hamis biztonságuknak rémisztő kísértete...

miközben láncra verve könyörög az élet
halálsikolya néma,
nem érhet fel trónok tetejére