Keserű vér

Mi végre higgyen szavadnak
az ember,
kinek, munkájának verejtéke csak kenyere,
s már-már robot az,
mitől kérges durvára tört tenyere.

Mi végre higgyen szavadnak
az ember,
ki reményt látva tegnap, bizalmába fogadott,
s hálád jeléül ma, könyörtelen hévvel,
lába alól rántod ki a holnapot.

Mi végre higgyen szavadnak
az ember,
míg „rút démonokat” űzve, büszkeséggel kérkedsz,
s szentként oltalmazol oly asszonyokat,
kiknek csak erőszakot fogan feneketlen méhe.

Tudd! Míg rémálmaid vendégeként
megvetéssel tekintsz nemzetedre, egyként,
kiknek segítő karod adnod oly nehéz (?),
mézédes, szépen csengő szavad
hideg acélra hull, csupán keserű vér.