Utópia

Színes házfalak sora
hinti szerte a fényt,
hol sietős léptek hangja
vezet méltóság felé.

Tél-kopár tájakon
simogat meleg kéz,
s az élet-ráncokon
örömkönny, mi lelket megigéz.

Sötét barlangjában
remegve szűköl a félelem,
míg a gyermek kacajban
teljesül az áhított győzelem.

Hála csókok forrón
éltetnek szent lobogót,
míg a hős szíveket bitorló
büszkeség, mi léten ragyogó.

S majd ez a talpalatnyi föld
mélyéből sóhajt egy nagyot,
konok harcok árán
őrizték, óvták hű magyarok.