Miként a hajnali rét meghajlik lépteid után,
Úgy borul eléd lelkem szelíd mosolyod nyomán,
Hiszen harmatvíz-szavaid oltják szívem kínzó szomját,
S tükörfény-tekinteted tölti meg örömmel elmém apadó kútját,
S, míg arcod ragyogása telíti meg szivárvány-fénnyel íriszem,
Hangod édes dallamára, mi vagyok, kezedbe helyezem.
Valóság vagy? Vagy álom csupán?
Lényed megérinteni nem merem:
Félek, hogy ujjaim közt elillansz,
S utánad más nem, csak üresség terem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése