Szomjazva lejt táncot a forróság,
Míg sárgulva búsul a rónaság,
Hol a magányos ligetek várnak,
Hogy lombjukat a hűs szellő járja.
S tikkadva heverészik a csorda.
Tiszta az ég. Nincs, mi esőt hozna,
Így legelészni, s kérődzni is rest,
Csupán egy légy, mi zümmög örömest.
Ám a bérceken már háború dúl,
Hol a villám-ostor az Égre sújt,
Mi könnyét hullajtja a hegyekre,
Majd zúdulva támad a völgyekre.
S fájdalmában csak sír. Egyre zokog,
Hiába vigasztalnák a romok,
Miket hátra hagy nagy bánatában,
Míg tépi isten, vad haragjában.
Mi alatt a szikkadó síkságon
Száraz kézzel fojtogat az álom,
S csend borul a tájra. A Néma Csend, -
Csupán egy légy, mi zümmög örömest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése