Virág fátylú lombkoronák
viszik hírül az élet dalát, s
harmat vízben fürdik a táj,
mi ránk vár.
Szerelemtől tébolyult nyár
őrzi féltve a szívnek szavát, s
csókot rejtő ősi varázs,
mi ránk vár.
Borostyán-szín látóhatár
borít vállunkra őszi ruhát, s
vet nekünk avar-nyoszolyát,
mi ránk vár.
Fehér köntöst ölt a világ, s
gyászba borult, szomorú fák
dúdolják a halál dalát,
mi ránk vár.
A közös úton végig megyünk
a kéklő éggel elvegyülünk, s
az öröklétben megpihenünk,
mi ránk vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése