Nyakadba hámot vet Urad,
s bárhogy is fojtogat,
csak húzd tovább szekerét,
egy percig se lankadj,
mert különben hátadon
a karikás ostor csattan!
Jutalmad érte mézédes szó lesz,
mi majd füledben zsong,
mikor kábult álmodba menekülsz,
hogy holnap újra rendületlenül
küzdeni tudj! Hisz haladnia kell
arany-bársonyba vont szekerének.
Vezéred, majd elülteti a viszály csíráját szívedbe,
hisz legjobban termő földet, csak ott lelhet erre,
s hiába kong hasadban az üresség,
téged csak hajtson tovább az áldozatkészség,
mert ez, mi elismerés tőle,
hisz megmondta ő, jó előre:
Végig mész az úton, tűzön, s vízen át!
S, ha kérdezed hova lett a méltóság,
vagy mely megállón szállt le az igazság,
csak kegyesen legyint,
s a karikás ostor ismét
kéjes izgalommal
a hátadra tekint…
Így, hát:
„ Ember, küzdve küzdj és bízva bízzál”*
Csakis véreden hízhat meg az ország!
* Madách Imre: Az ember tragédiája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése