Odakint az utcán
a duruzsoló élet már kering,
mi sietteti a szorgos lépteket,
hisz hétfő van megint.
Megrepedt tükörképem is
huncutul rám kacsint,
de cigarettafüstben úszó semmiségem
fáradtan rálegyint.
Szabadságolnám az idő urát,
mi hajtja szolgáját, meg nem áll,
ám fejemre koppint a merev hajnal,
mosolyom így, csak halvány törtvonal.
Mégis új erőt tuszkol csontjaimba
a buzgó kötelességtudat,
mire elmém is sürgetőn köhint:
Irány a vágtázó világ! Megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése