Oly formátlan és ütött-kopott,
Mégis, ha tenyeredbe fogod,
Belőle az élet hite
Lelkedbe dobog.
Tompa kékje már álmos
Mégis, szemednek oly bájos
S, mikor tenyeredbe fogod,
Szívedből bizakodás dobog.
Felizzik a kék kő
Bőröd melegétől,
S ereje időtlen lánggal lobog,
Mikor, Kedves a tenyeredbe fogod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése