Szavaimat hiába is kéred,
Mint szomjas földre hulló égi-könnyeket,
Mert nem én vagyok, ki bölcs mestered lehet,
Így szorgalmas tanítványom soha sem lehetsz.
Szívemet hiába is kéred,
Holmi elszáradt virág sarjaként,
Hisz nem engem ölelnek a hű apostolok,
Mivel a Megváltó nem én vagyok.
Csupán egyszerű diákja vagyok e kornak,
Ki alázatos szolgája lehet csak a dalnak.
Egy szürke vándor, ki neki vág a végtelennek,
Míg szögre akasztva hazavárja elhagyatott lelke.
Ne okozz hát fájdalmat magadnak!
Hagyj meg engem, egyedül magamnak!
S viszonzásul én is meghagyom tiszta szívedet:
Önző bűntől megóvott ártatlannak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése