/Petőfihez/
Talán épp itt ültél,
épp ezen a parti sziklán, s
csodáltad a Duna méltóságát,
ahogy kortalanul folyik szüntelen.
Talán épp itt álmodtál,
ezen az enyhe balzsamot adó parti fövenyen, s
hitted, hogy hazád ereje oly végtelen,
mint az örök szívekben lakozó szerelem.
Talán épp itt jártál,
épp ezeken a kanyargó utcákon, s
hagytad hátra a porban lábnyomod,
hogy időtlen emlékbe zárja korszakod.
Talán épp itt álltál,
épp itt, a vecsei főtéren, hol arra gondolok,
miként képzelted el a némán őrködő platánfákat,
mik hűvös érintéssel borítják most fölém az árnyat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése