Zsong az élet, így május derekán
Harsog a fű, a bokor, a sok vadvirág
Csak az öreg fűz viseli még téli ruháját
Amott lent a kert túl oldalán.
Nem ad már árnyat, mint oly sok éven át
Csupasz ágai közt már nem fészkel a madár, s
Hiába is kopogtat törzsén elszántan a harkály
A féregnek sem kell az öreg fűzfa már.
Az életen merengve néma búban áll
Sorsa immár fűrész-sirató, s balta-gyász,
Mit követ a kályha-máglya, hol heves ölelésben
Falja fel a tűznek izzón éhező lángja.
Lombja hűs balzsam volt hosszú éveken át, de
Testét áldozva melegít majd egy fagyos éjszakát,
Midőn lelke füstje a kéményen át tovaszáll,
Hisz várja szellemét az éggel egy utolsó tánc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése